A tegnapi Magyarországra érkező hidegfront nem csak az időjárásban, de a politikában is viharokat kavart. Naná, hogy Németh Szilárd sem állta meg, hogy kommentálja a meteorológiai eseményeket - a tőle már megszokott, porcelánboltba szabadult elefánt stílusában.
A sajtó persze egy nála jóval fontosabb közszereplő bejegyzésére kapta fel a fejét. Magyar Péter gúnyos megjegyzéseket tett ferihegyi reptéren leállított forgalom kapcsán, "egy kis zápornak" nevezve a hirtelen jött, pusztító erejű vihart. A posztot később a tőle ritkán látott önkritikával kénytelen is volt visszavonni, és elnézést kérni.
Németh Szilárdnak azonban még most is ott díszeleg a Facebook-oldalán az a videó, amelyben az égi háborút a KIMBA-palota erkélyéről elégedetten szemlélve nyugtázza:
"Végre esik. Már épp itt volt az ideje".
Már csak az hiányzott, hogy előkapjon egy lantot, és átszellemülten dalolni kezdjen, mint a Róma pusztulásán élvezkedő Néró császár.
A hosszú ideje tartó borzalmas aszály után persze jól jön a csapadékosabb idő, ám a váratlanul lecsapó gigavihar, és a rövid idő alatt irgalmatlan mennyiségű lezúduló eső nagyon súlyos károkat okozott - még a mezőgazdaságban is, ahol a legjobban várták, hogy az égi csatornák végre megnyíljanak.
Németh vezére és példaképe, Orbán Viktor drámai hangvételű bejegyzésben számolt be a katasztrófáról, több százezer áram nélkül maradt családról beszámolva. A miniszterelnök még másnap is számos posztban számolt be a katasztrófavédelem, a tűzoltók, a vasutasok, a közútkezelők - és persze saját maga - kárenyhítő erőfeszítéseiről.
Szilárdunkat ez egy pillanatig sem ejtette zavarba.
A felhőszakadásban gyönyörködő videóját később sem távolította el, amikor már az ország szinte minden sarkából érkeztek a kicsavart fákról, leszakadt tetőkről és vezetékekről, illetve sérült emberekről szóló hírek.
A csepeli Pókember már jó ideje nem a realitásérzékéről híres, de a jelek szerint most érkezett el az a pillanat, amikor a maradék kapcsolata is megszakadt a valósággal. És ezt a hírek szerint az eddigi ámokfutását tétlenül figyelő, sőt, támogató Fideszben is kezdik most már látni.
A politikai zuhanyhíradó szerint a következő nagy meccsre, a 2026-os választásokra már nem is engedik ki az öltözőből a tavaly júniusban minden idők leggyengébb fideszes eredményét felmutató falábú csatárt.
Ezzel talán némi esély nyílik arra, hogy Németh Szilárd végre eltűnjön a csepeli közéletből. Na, ennek tényleg épp itt lenne az ideje.