Németh Szilárd az iskolások szivatásával bizonyította be, hogy már a Fidesz sem érdekli, csak a bosszú

A kormánypárt mégis a helyén hagyja. Ez pedig már nem csak a Rezsipókember, hanem a rendszer mentális állapotáról is árulkodik. 

Sima szavazásra készült csütörtökön csepeli képviselő testület, amikor eléjük került a Kölcsey Iskola felújításának ügye. Számos más ügyben kemény vitákra lehetett számítani, mint mindig, ám a mára meglehetősen leharcolt állapotban levő suli kipofozása olyan ügynek ígérkezett, amelyben egyértelmű a konszenzus. A javaslatot a kerület vezetésével szemben álló képviselők is támogatták - kivéve a fideszeseket. 

A tavaly óta két fősre fonnyadt kormánypárti frakció azonban túl gyáva volt ahhoz, hogy elvigyék a balhét. Maguk elé tolták a tankerület vezetőjét. Tóth Endre három hete egy önkormányzati egyeztetésen még a világon semmi kifogásolni valót nem talált az iskolafelújtásban, ám az ülésen már hevesen tiltakozott ellene. Hirtelen támadt "aggályait" papírról olvasta fel. S, aki az elmúlt években kicsit is követte a csepeli közéletet, annak sok kétsége sem lehet afelől, hogy ezt a szöveget valójában ki írta. 

Igen, hát persze, hogy Németh Szilárd. 

Akinek a tollba mondáshoz saját privát "alapítványi" erődjéből, a KIMBA-ból csak a szomszédba kellett átugrania. Az illetékes Dél-Pesti Tankerületi Központ ugyanis a szintén Németh irányítása alatt álló Csepel SC területén működik. Tőlük bérlik az irodájukat. Egy állami szerv egy államtitkár vezette egyesülettől. 

S, ha azt hinnénk, hogy a hamisítatlan feudális tempó itt meg is áll, nagyot tévednénk. A Rezsipókember ugyanis nem csak "befogadta" saját erődjébe a Tankerületi Központot, de túszul is ejtette. 

A szerv minden fontos kérdésben az ő kézivezérlésével működik, Tóth Endre csupán engedelmes végrehajtó. 

Nem a Kölcsey felújítása az első ügy, amelyben ez a napnál is világosabban kiderült. 

Alig két hónappal ordas nagy választási bukása után indoklás nélkül, azonnali hatállyal elmozdították hivatalából az Arany János Általános Iskola igazgatónőjét, Morovikné Fülöp Csillát, Morovik Attila csepeli alpolgármester feleségét. Egyébként ezt a sulit tavaly újították fel, s a tankerület ennek is ott tett keresztbe, ahol tudott. Most még egy szinttel lejjebb süllyedtek: már a munkálatok elkezdését is meg akarják akadályozni. 

"De, hát mi a francra jó ez?" - teszi fel a kérdést minden józan ember. És egy józan ember erre értelmes választ nem is találhat. Csakhogy a Rezsipókember már rég nem az, motivációit nem a higgadt értelem, hanem a legsötétebb indulatok síkján kell keresnünk. 

A Németh Szilárd és Borbély Lénárd közti politikai meccs 2024. június 9-én lezárult, utóbbi kiütéses győzelmével. Ekkora állas után már nem lehet felállni. Így, hát Szilárdunk kikúszott a ringből, és elhatározta, hogy felrobbantja a lelátót. Bosszút áll a közönségen, amely nem neki szurkolt. 

A harc már most már nem Németh és Borbély, hanem Németh és Csepel közt zajlik. 

És sajnos e tekintetben emberünknek még nem fogyott el minden lőszere. Budapest, sőt talán az egész ország legszánalmasabb fideszes eredménye után is a kormánypárt alelnöke, sőt helyben választókerületi elnöke is maradhatott.A csepeli visszatérésre ugyan ez sem ad neki esélyt - ám a bosszúhoz elegendő befolyást és hatalmat igen. Neki pedig egy percig sem remeg meg a keze, ha ezzel a hatalommal vissza kell élni. 

Nem kell politológusnak lenni, hogy lássuk: az ilyen aljaskodásokból Németh Szilárdnak, vagy a pártjának semmilyen racionális politikai haszna nem származhat. Az általa gyűlölt polgármester ettől nem lesz kevésbé népszerű, őt viszont lassan már az a 10 százaléknyi csepeli is megutálja, akik nyáron még a jelöltjére szavaztak. Hogy a rezsidémonűző megzakkant, azt már korábban is megállapítottuk, ám azt továbbra sem gondoljuk, hogy hülye lenne. 

Pontosan  tudja ő, hogy az ilyen alantas gáncsoskodások nem szolgálják a Fidesz érdekét. Csakhogy ő már magasról tesz a Fideszre is.

Mégsem mozdítják el. És ezen a ponton már el kell gondolkodnunk a rendszer állapotán is. 

A kilencvenes évek elején készült egy interjú a pártállam egykori erős emberével, Aczél Györggyel, aki elmesélt egy igen tanulságos történetet. 1985-ben hosszú évtizedek után először Magyarországon több jelölt is indulhatott a parlamenti "választásokon". Persze az állampártnak mindegyiket jóvá kellett hagynia, ám az embereknek legalább végre annyi lehetőségük volt, hogy nem csak a 20-30 éve pöffeszkedő, unásig ismert arcokra voksolhattak. Az MSZMP legtöbb helyi korifeusa csúnyán ki is kapott. Aczél ez után bement Kádárhoz, hogy megbeszéljék, hogyan kéne a bukott figurákat lecserélni. Az öreg diktátor azonban hallani sem akart erről, így a Párt összes, helyben felsült megyei és városi vezetője a helyén maradt. Aczél azt mondta: ekkor jött rá, hogy ennek a rendszernek vége. 

Hamarosan így is lett. 

Ugyanis egy rezsim akkor kerül igazán válságba, amikor a saját kudarcaival képtelen szembenézni, így korrigálni sem tudja őket. Amikor már nem csak a szakmai, de a politikai sikeresség is másodlagos lesz a hűséggel szemben. 

Sőt, a bukás egyenesen előnnyé válik. Hiszen a bukott embereknek már nincs hátországuk, az egyetlen "erejük" a 100 százalékos lojalitásuk. 

Nem tiltakoznak, nem vitatkoznak, nem szervezkednek. Tudják, hogy eldobhatóak, lecserélhetőek. És éppen ezért nem cserélik le őket. Pont, mint Németh Szilárdot. 

Csakhogy van ennek a kényelmes személyzeti politikának egy kellemetlen velejárója: az ilyen hatalmat egy idő után az emberek szokták lecserélni.