Nem az a durva, hogy Németh Szilárd megkattant, hanem az, hogy a Fidesznek ez simán belefér



A magyar politikának nevezett tragikomédia és pszichothriller sorozat kivételesen kemény évadán vagyunk túl, így azt hittük, már nem nagyon érhet meglepetés minket. Hát, nagyot tévedtünk. 

Ábel Attila leköszönő csepeli alpolgármester olyan anyagot tett közzé a napokban, amely a legedzettebb közélet fogyasztók számára sem könnyen emészthető. Ábel már korábban jelezte, hogy ha a KIMBA köré törvénytelenül vont kordont nem bontják el, nyilvánosságra hozza azt a fideszes belső levelezést, amelyben annak idején beszámolt a Németh Szilárddal kialakult konfliktus történetéről. 

Egyelőre csak az első részlet látott napvilágot, de ezek után már popcornt és sört betárazva várjuk a többit. 

Előttünk halt meg a Pókember, és mi nem tudtuk, hogy mit tegyünk Németh Szilárdról 2014 tavaszán derült ki, hogy...

Posted by Ábel Attila on Tuesday, October 1, 2024

A terjedelmes anyag tanulságát a legrövidebben talán úgy lehetne összefoglalni, hogy Németh Szilárd megbolondult. 

Persze ez ma már szinte mindennapos jelzőnek számít az iszapbirkózásban önfeledten dagonyázó politikusok között. kampányidőszakban nem is vennénk komolyan. 

Csakhogy ezeknek az állításoknak éppen az erősíti a hitelességét, hogy a Németh és a kerületi vezetés között zajló élet-halál harc legdurvább időszakában Ábel NEM hozta ezeket nyilvánosságra. Most, az elsöprő választási győzelem után, közvetlen közéleti pályafutását befejezve tálal ki. De a hátborzongató részleteket taglaló szöveget végig olvasva amúgy is arra jutottunk: pont erre találták ki azt a mondást, hogy "ha a fele igaz, az is sok"

Elég talán egyetlen részletet kiemelni, hogy lássuk, mivel is állunk szemben. Ábel azt írja, amikor Németh a 2014-es országgyűlési választásokon alul maradt Szabó Szabolccsal szemben, teljesen kifordult  magából. Nem egyszerűen szomorú, dühös, vagy csalódott volt, ami minden vereség után érthető - hanem konkrétan begolyózott. 

"Mikor 2014-ben, a két választás között be tud jönni az önkormányzatba, és nem üvöltözik velünk, szellemként járkál a folyosón a konyha környékén, és amikor meglát, énekelni kezd: 

„Pókember, pókember, mindent tud, amit egy póknak kell

hálót sző, lyukasat, és elkapja a rovarokat

Ó, vigyázz, ott repül a Pókember!”

Majd odajön, megfogja a vállamat, mélyen a szemembe néz és ezt mondja: „A jó elbukik, a rossz győz. A jó a rossz, és a rossz a jó. Ezekért nem érdemes dolgozni. Ezek nem érdemelték meg, hogy dolgozzak értük. Mindig a rosszat ünneplik, a jó lehet bármilyen jó, nem kapja meg a jutalmát. Érted Attila? A jó az rossz, és a rossz a jó!” 

 - idézi fel Ábel a 10 évvel ezelőtt történteket. 

A fenti dalocska egyébként a Pókember 2-ben hangzik el, amikor a főhős épp nagyon maga alatt van. 

Némethnek tehát a rezsidémonűző és a csepeli hűbérúr szerepe nem volt elég: 

ő egyenesen szuperhősnek látta magát. S, amikor a világ - illetve Csepel - nem volt hajlandó az ő saját fejében összetákolt Marvel-univerzumába besimulni, akkor úgy döntött, átáll "a sötét oldalra". 

Shakespeare III. Richárdja ezt sokkal szabatosabban fogalmazta meg: "Úgy döntöttem, gazember leszek".

És persze ez az egész csak egy ütős anekdota lenne, ha nem tudnánk, hogy Németh ezek után éveken keresztül tényleg mindent megtett, hogy a csepeli közvagyonra rátegye a kezét, majd miután ezt Borbély megelégelte, mindenáron meg akarta buktatni. Még azon az áron is, hogy az állítása szerint olyannyira szeretett Csepelt fejlesztési pénzektől üsse el, működésképtelenné tegye, anyagilag falnak vigye. 

Az igazi kérdés az, hogy a Fideszben hogy a bánatban nem volt ennek az égvilágon semmilyen következménye? 

Mármint azon kívül, hogy Németh helyett Borbélyt és Ábelt hajították ki a pártból? 

Milyen politikai közösség az, ahol már nem csak a korrupciót és hatalommal való visszaélést, de a nyíltan, tanúk tucatjai előtt zajló elmebajt is elnézik a párt egyik legfontosabb vezetőjének, alelnökének? Milyen kormányzás az, ahol az országot szakmai, gazdasági és területi hűbérbirtokokra osztják fel, ahol a hűbérúr élet-halál ura, és pallosjogát akkor is gyakorolja, ha látványosan megkattan?

És milyen "ellenzék" az, amely egy ilyen figurával a háttérben összefekszik, hátha sikerül valahogyan hatalomra vergődnie a kerületben?

Németh Szilárd pszicho-sztorija nekünk csepelieknek egy nagyon drága és sötét tragikomédia, de az országos tanulságai talán még ennél is fontosabbak. Ezeken kéne már végre elgondolkodnunk.