Németh Szilárd megkapta a selyemzsinórt. Méghozzá nem is akárkitől




Tarlós István interjút adott a Spirit FM-nek. A szokásos kormánypárti bullshitek (miért rossz Karácsony Gergely, miért nem jó Vitézy Dávid, és miért nagyszerű Szentkirályi Alexandra) mellett azért egy témában megfogalmazott egy nagyon érdekes gondolatot is. 

"Csepelen én egyértelműen támogatom Borbély Lénárdot, mert Budapestet meghaladóan is az egyik legtehetségesebb polgármesternek tartom. Borbély Lénárd nem áruló, egy nyílt szívű, őszinte fiú. Én elég jól megismertem, és minden szempontból, érzelmileg is, teljességgel és őszintén elkötelezett Csepel érdekei iránt."



Ezt mondja az egyetlen politikus, aki az elmúlt 34 évben a Fidesz színeiben képes volt főpolgármester-választást nyerni - ráadásul egymás után kétszer is. Tarlósról sok minden elmondható, de az biztosan nem, hogy nem ismeri Budapestet, és annak  minden egyes kerületét. 

A személyes jó véleménye mellett miden bizonnyal azért is áll ki Borbély mellett, mert pontosan tudja: a Fidesz nélküle tökéletesen esélytelen nem hogy a győzelemre, de még a második hely megszerzésére is. 

Németh Szilárd kitartó munkával elérte, hogy minden bizonnyal Csepel lesz az egyetlen fővárosi kerület, sőt, talán az egyetlen népesebb település, ahol a kormánypárt a szégyenteljes harmadik helyen fog végezni júniusban. Ezzel nem csak Tarlós, de lassan minden kicsit is józanul gondolkodó ember tisztában van. Valószínűleg Németh is. 

Ezért támogatja stikában munkahelyekkel, nyilvánossággal, hirdetéssel és jó eséllyel pénzzel is a csepeli "ellenzék" kampányát. Ahogyan azt decemberben már az Index is megállapította

a kerület önjelölét hűbérurának az is jó, ha az "ellenzék" nyer a kerületben. 

Az az "ellenzék", amellyel a Fidesz egyeztet a testületi szavazások előtt, amelynek több képviselője is az ő sportbirodalmában, a KIMBA-ban dolgozik, amelynek jelöltjét az ő érdekeltségébe tartozó cég hirdeti a Facebookon, akinek szórólapjait együtt terjesztik a fideszével, és aki a jól értesültek szerint a KIMBA megrendeléseiből virágoztatta fel pizzériáját. 

Csepelen sajnos tök mindegy, hogy narancsszínű, vagy kék-lila logó van a két nagy politikai tömb jelöltjeinek neve mellett - valójában mindegyikhez oda kellene rajzolni a KIMBA címerét. 

Ennek a KIMBA-koalíciónak pedig a világon semmi más célja nincs, mint hogy a csepeli közvagyont Németh Szilárd zsebébe teleportálja át. A javarészt kiöregedett bukott figurákból, egymást is megpuccsoló karrieristákból és tehetségtelen, de ambiciózus ifjú paprikajancsikból álló kerületi "ellenzéknek" pedig a csepeli nagykán asztaláról lehulló morzsák is elegendőek. Elvégre ez is több, mint amit az elmúlt másfél évtizedben el tudtak érni. 

Ezeket az arcokat nem hogy Csepel, de még saját pártjuk érdekei is teljesen hidegen hagyják. S ezzzel sajnos minden bizonnyal e pártok országos és budapesti vezetése is tisztában van. Csak, hát az évről évre jobban leépülő helyi szintű pártpolitika miatt (amely elsőként az ellenzéki oldalon kezdett lerohadni, de a folyamat már elérte a kormánypártot is) nem igazán lehet őket lecserélni senkire. 

Tetszik, vagy sem, egyre inkább úgy tűnik: 

a jövő azoké a független városvezetőké, akik nem csak a meggyőződésük, de alapvető létérdekeik miatt is távolságot tartabak a pártpolitika mocsarától.

 Már csak azért is, mert újraválasztásuk nem a különböző politikai tömbök erőviszonyain, és az ideológiai lózungok mantrálásán múlik, hanem egyedül saját teljesítményükön. Na, meg azon, hogy a helyiek képesek e túllépni a szekértábor-logikán. Reméljük, itt Csepelen sikerül.