Így falja fel a csepeli DK-t a Momentum




Vitézy Dávid vidámparkot ígér Csepelre. AZ ötlet jó, de politikai vidámparkunk már van, igaz elég bizarr. 

A héten derült ki, hogy a júniusi választásokon Horváth Gyula DK-s frakcióvezetőt nem indítja újra az "ellenzéki" összefogás. A politikus korábban a Demokratikus Koalíció csepeli szervezetének elnöke is volt. A döntés kiszivárgott, hivatalos bejelentés az óta sem volt. 

Elvégre miért is kéne elszámolnia saját szavazói előtt egy pártnak, ha saját képviselőcsoportjának első emberét, egykori helyi vezetőjét még csak a szavazólapra sem teszi fel?

A történet lehetne az unásig ismert ellenzéki belharcok és töketlenkedések egy újabb fejezete is, de sajnos a helyzet itt a kerültben valószínűleg ennél is sötétebb. Ez a furcsa döntés ugyanis nem előzmény nélküli. A DK korábban leszedte a sakktábláról saját polgármesterjelöltjét, Paál Gázát is, hogy besoroljon a fiatal momentumos vállalkozó, Dukán András mögé. 

Az országosan és Csepelen különösen messze legerősebb, magát baloldaliként meghatározó ellenzéki erő helyi szervezete egy klasszikusan balos munkáskerületben simán fejet hajtott a Körút vonalán túl szabad szemmel alig látható, tipikusan belvárosi liberális törpepárt előtt. 

Akiket jó memóriával vert meg a sors, emlékezhetnek rá: 2002-2010 között jelentős részben pont ez a felállás és mentalitás vezetett a baloldal összeomlásához és a Fidesz kétharmados győzelméhez. 

Erre biztosan emlékeznek a csepeli DK vezetői is. Hogy akkor mégis miért sétálnak be újra ebbe az utcába? Az önsorsrontó politika mögött nem nehéz felfedezni Németh Szilárd méretes árnyékát. 

Csepel önjelölt hűbérura minden bizonnyal rájött már arra, hogy miután kitartó munkával szétverte a csepeli Fideszt, a kormánypárti jelölt júniusban még a harmadik helynek is örülhet, nyerésre a világon semmi esélye nincs. Így aztán elkezdte felvásárolni az "ellenzéket", hátha ők kinyitják majd neki a hátsó kaput a kerületi közvagyon elzabrálásához. 

Ezért támogatja stikában munkahelyekkel, nyilvánossággal, hirdetéssel és jó eséllyel pénzzel is a csepeli "ellenzék" kampányát. Ahogyan azt decemberben már az Index is megállapította:

a kerület önjelölét hűbérurának az is jó, ha az "ellenzék" nyer a kerületben.

Az az "ellenzék", amely a Fidesszel egyeztet a testületi szavazások előtt, amelynek több képviselője is az ő sportbirodalmában, a KIMBA-ban dolgozik. 

Amelynek jelöltjét az ő érdekeltségébe tartozó cég hirdeti a Facebookon, akinek szórólapjait együtt terjesztik a fideszével, és aki a jól értesültek szerint a KIMBA megrendeléseiből virágoztatta fel pizzériáját.

Számára tehát Dukán András a jobb és könnyebben kézben tartható figura, mint Paál Géza. 

A csepeli DK pedig haptákba vágta magát, és végrehajtotta az ukázt: visszaléptette Paált, sőt most már leszedték a frakcióvezetőjüket is. Hiszen a momentumos pizzásfiúnak is minimális esélye van megszorítani a népszerűségi versenyt toronymagasan vezető Borbély Lénárdot, ám az Németh számára nem mindegy, hogy a képviselő-testület "ellenzéki" tagjai mennyire lesznek számára irányítható emberek. 

Az pedig már csak puszta matek, hogy Csepel legerősebb ellenzéki pártja, a DK, vagy a helyben alig létező Momentum fogható könnyebben? 

Ebben a képletben csupán a csepeli, valóban ellenzéki érzelmű szavazók - a legutóbbi választások tanúsága szerint a kerület többsége - nem kapnak semmilyen szerepet. Illetve egyet igen: engedelmesen leszavazni azokra, akik a Fidesszel a testületben nyíltan, számos más módon meg titokban összefeküdve elárulták, szembe köpték őket. Rajtunk múlik, hajlandóak leszünk-e erre.